Én, hárman, párban

Nyelvünk többféle kifejezést használ arra, amikor egy anya kihordja a magzatát. Másállapot, terhes, áldott állapot, várandós. Nekem a várandós tetszik a legjobban, hiszen kifejezi a 9 hónapig tartó várakozást, ami megelőzi a baba születését, és lelkileg is felkészíti az anyát a jövevény fogadására.

b_800_600_0_00_images_ARMSTRONG16.JPG

Életünk során mindig fontos az egészségünk, de a babavárás időszakában kétszeresen hangsúlyossá válik. Mit is jelent az egészség? A testi, lelki, szellemi és szociális jólét állapotát. Hogyan maradhat valaki egészséges, amikor megváltozik a testképe és a szervezete működése? Sok szempontból krízisállapotként megélt szituáción megy keresztül, miközben a jövőbeni anyagi terhei is megnövekednek. A válasz nem bonyolult: fel kell rá készülni, és nem szabad megfeledkezni arról, hogy a test és a lélek csak egységben lehet egészséges. Hosszasan várni valamire és valakire: olyan belső változások sorozatát indítja el, amely legalább akkora jelentőséggel bír, mint a fizikai folyamatok módosulása.

Az első fénykép

Amikor az első ultrahangvizsgálat láthatóvá teszi a pici embert, aki a testünkben fejlődik, gyökerestül felfordul bennünk a világ. Életünkbe lép egy új szerep, az anyaság, ami jó ideig háttérbe szorít minden egyebet. Sokkal élesebben jönnek elő a régmúlt képei, a gyermekkor történései. A „várandós agy” rég elfelejtett sérelmeket, édesanyánkhoz való viszonyunkat elemezgeti. Az öröm mellett mindig megjelenik a kétség, a várakozás mellett a félelem, ami érzelmi labilitást von maga után.

Fordulóponthoz érkeztél

b_800_600_0_00_images_ARMSTRONG64(1).JPG

A krízis alappillére, hogy eddig a pillanatig csak önmagadról gondoskodtál, vagy talán még rólad gondoskodtak, kilenc hónap múltán azonban már neked kell vigyáznod egy emberi lényre, aki nélküled életképtelen. A születendő új élet alá rendelődik egész lényed, személyiséged. Az apával közösen új szerepetekre, a szülőszerepre kell készülnötök. Átrendeződik saját édesanyáddal is a kapcsolatod, a gyermekszerepből az egyenrangú „partner” helyzetébe kerülsz. Megváltozik a környezetedhez, a társadalomhoz és önmagadhoz való viszonyod is. Ez a rengeteg átalakulás újrarendezheti a baráti státuszokat; lesznek, akik háttérbe szorulnak, és lesznek, akik éppen ellenkezőleg, előtérbe kerülnek.

Ezek az élmények odafigyeléssel, elfogadással, tudatosítással kezelhetők. A „normál krízis” megoldásaként, a megfelelő pszichés alkalmazkodás révén a nő személyisége tovább fejlődik, anyaszerepe kialakul, és részévé válik.

Haris Éva